Az amerikai határőr ügynökök feldolgozzák a Közép-Amerikából érkező bevándorlókat, miközben őrizetbe veszik őket Texasban.John Moore / Getty Images bill o'reilly a newsmax tv-n
A hónap elején különös csomagok sorozatát találták Seattle környékén . Egy műanyag zacskó belsejében volt egy szórólap, amely arra bátorította a kedvet, hogy tartsa Amerikát Amerikának. Jelentsen minden illegális idegent, olvassa el, az ICE számával együtt. Ők nem bevándorlók, hanem bűnözők. A táskában egy cukorka is volt, talán az üzenet édesítésére. A szórólapok riasztóak voltak azok számára, akik megtalálták őket, nyilván egy fehér szupremácista csoport munkája volt, de a mögöttük rejlő lendület nem annyira ritka.
Nagyon jó idő Amerikában, hogy sznsz.
A becsapódás tisztelete és legfőbb kedvezményezettje, az ICE újbóli felhatalmazása nem lehet meglepő. Ez a gyakorlat, amellyel a Trump-adminisztráció az első hónapokban teljes mértékben kiállt, és létrehozta az úgynevezett Bevándorlási Bűncselekmény Elkötelezettségének (VOICE) forródrótját. Az állítólagos elszánt az volt, hogy a polgárok jelenthessék a kivehető idegenek által elkövetett bűncselekményeket, de a végeredmény nem pontosan az volt, amit szándékoztak. A forródrótot hívók közül sokan valóban beszámoltak azokról az emberekről, akiket feltételezhetően nem dokumentáltak, de mindenféle triviális bűncselekmény miatt. Néhányan még felhívtak is rsaját családjuk tagjai . Mások csak apró vétségek, vagy olyan dolgok patkányozására használták, amelyek egyszerűen bosszantották őket a szomszédaikkal kapcsolatban.
Nem nehéz felfogni, hogy egy ilyen gondolkodásmód következményei, amelyek mindannyiunkat arra ösztönöznek, hogy folyamatosan készenlétben tartsuk magunkat a bűnözői magatartás miatt, és nyugtalanítóbbá váló tényezők, amelyek maguk az emberek kriminalizálják pusztán az országban való létük miatt, a szélsőségesek lehetnek. Két héttel ezelőtt egy New York-i férfit, egy ecuadori bevándorlót, az ICE-hez adtak át pusztán azért, mert megpróbált pizzát szállítani egy katonai bázisra.
Nem sokkal előtte Aaron Schlossberg ügyvédvolt videóra rögzítve két nőt egy étteremben spanyolul beszélni. Nagy crescendója: azzal fenyegetőzik, hogy felhívja rájuk az ICE-t. Az amerikai Snitch ebben a korszakában az ügynökség nevének puszta hivatkozása rendszeres fenyegető gúnyává vált, amelynek célja a célpontok megfélemlítése és embertelenítése. Máshol, számos államnak van programokat indított a hallgatók közösségi média aktivitásának figyelemmel kísérésére, remélve, hogy fellépésük előtt megtalálják és megállítják a potenciális lövőket. Régóta megszoktuk a 11/11 utáni mantrát, hogy látunk valamit és mondunk valamit, de úgy tűnik, hogy többet látunk, mint valaha, és nem tudunk elhallgatni emiatt.
A jobboldalon elcsúfolt szív teljes ölelését kissé nehéz felszínre hozni. A mitológiai amerikai archetípus robusztus, önálló individualistáit kedvelő emberek csoportja számára képmutatónak tűnik a hatóságokhoz való futás a kicsinyes sérelmek megoldására. Másrészt kognitív disszonáns hajlandóságukkal követi a csizmát.
A szaggató mozgás azonban nem kizárólag az oldalukra van fenntartva. Az ellenállási liberálisok mindennap habosra keverik magukat azon Trump munkatársainak kilátásai miatt, mint Michael Cohen és Paul Manafort, akik megrázzák korábbi főnöküket.
Nyilvánvalóan ez a jófajta szaggatás. James Comey-t és Robert Muellert, az összes rendőr szó szerinti zsaruját kultuszszerű alakokká emelték. A közösségi médiában pedig az igazságosságra gondolkodók önkéntes informátorokként szolgálnak. Ez történhet a rosszul viselkedő médiafigurák bojkottjainak megszervezésével, a reklámok elcsábításával, vagy az amúgy névtelen emberek gyűlöletes posztjaira való felhívással, a gyors jövedelem reményében.
Nem ritka, hogy egy idióta, 45 követővel robbant fel, mert hülyeséget mondott, és a magas szintű Twitter-felhasználók figyelmeztették iskolájukat vagy munkahelyüket, például az Alabamai Egyetemet, amely kiutasították egy diákot az év elején, miután az Instagramon tett rasszista dühöngéseket széles körben terjesztették olyan emberek, akik jogosan sértőnek találták őket.
A konzervatívok és a liberálisok egyaránt rendszeresen vegyen részt szaggatással , az a gyakorlat, amelyben az emberek harangoznak, hogy figyelmeztessék azokat az embereket, akiket kritizálnak, amikor ez megtörténik. Ez a fajta baloldali viselkedés ismét kissé zavaró. Gyűlölnünk kell a rendőröket, amíg eljön az ideje, hogy úgy viselkedjünk, mint ők.
Csábító racionalizálni ezt a baloldali és jobboldali csempészés etikáját, mint önérdeket. Akkor jó, ha olyan ember ellen teszik, akivel nem értek egyet, és rossz, ha a saját embereimmel. Gyanítom, hogy a legtöbben így gondolkodnak erről.
De úgy gondolom, hogy a szaggatás etikájára adott válasz némileg eltér. A szaggatás önmagában nem a tényleges vétek, amelyet hajlamosak vagyunk gondolni; ez egyszerűen egy eszköz, mint bármely más, és használatának igazságossága konkrétan attól függ, hogyan alkalmazzák, akár a hatalom és a tekintély, akár a haladás szolgálatában.
Ha figyelembe vesszük a szaggatást, a rasszizmushoz hasonlóan, azt nem szabad elszigetelt, a kontextustól mentes cselekvésként értelmezni. Nem lehet rasszista például egy egyenes fehér hím emberrel szemben, mert a szükséges hatalmi egyensúlyhiány nem játszik szerepet. Hasonlóképpen, ez nem számít szaggatásnak, ha segít egy valóban rossz színésznek, különösen a hatalmasoknak a következményeket eljuttatni. Különbség van egy házban, aki egy padon alszik egy hajléktalanról, és felcímkézi a helyi rendőrkapitányságot, és felhívja a rendőröket egy tényleges erőszakos bűncselekményről.Előfordul, hogy a szemlélés erkölcsi elengedhetetlen, például olyan videók megosztása, amelyeken a tényleges rendőrök maguk bántalmazzák az állampolgárokat.
Az erőteljes figura elcseszésének sajátos mechanikája, mint amikor a liberálisok bojkottot szervezett nak,-nekBill O'Reilly hirdetői ugyanolyannak tűnhetnek, mint amikor fordítva történik, amikor a jobboldal egy egyébként ismeretlen akadémikust vagy hallgatót céloz meg kirúgásra, de az egyik véglegesen korrekciós társadalmi erőként használja, a másik pedig regresszív és büntető cselekedet, amelynek ellenére kárt okozott. Etikus az olyan emberek iránti ragaszkodás, mint a New York-i rasszista ügyvéd, mert ez szemlélteti azt a pontot, hogy az ilyen típusú viselkedést a társadalom nem fogja tolerálni.
Az egyébként ártalmatlan bevándorló deportálásának bejelentése, nem kell mondani, nem jár potenciális társadalmi haszonnal. A legtisztább, aljasabb formában van elcsúfítva, csak azért, hogy kárt okozzon egy hibás ideológiai menetrend szolgálatában. Ily módon teljesen önző cselekedet, és ebben rejlik a különbség a rossz típusú snittelés és a jó között. Az előbbi senkinek nem segít, csak Önnek, az utóbbi pedig mindenkinek.
