Rádió Rudy vs. Görény ember
A következő eszmecsere történt Rudolph Giuliani polgármester heti rádióműsorában, a WABC-AM-en, július 23-án. A hívó fél David Guthartz, a görények jogvédője volt, akit a város Egészségügyi Tanácsa június 29-i irányelvével felidegesített, és a görények tartását tiltotta. és számos más állat háziállatként.
Giuliani polgármester: Davidhez megyünk Oceanside-be.
David Guthartz: Helló, Giuliani úr, újra beszélünk.
Giuliani: Szia, David.
Guthartz: Hadd mutassam be újra, David Guthartz, a New York Ferrets ’Rights Advocacy ügyvezető elnöke. A múlt héten, amikor beszéltünk, egy nagyon megvető megjegyzést mondtál nekem, hogy életet kellene szereznem. Ez nagyon szakszerűtlen volt tőled. Itt megpróbálunk valamit komolyan végrehajtani -
Giuliani: Én, én–
Guthartz: Anélkül, hogy beszélne velem, megpróbálunk valamit nagyon komolyan megtenni -
Giuliani: David, te vagy a műsoromban. Jogom van rád beszélni.
Guthartz: De ez a helyzet: Megpróbálunk egy fontos ügyet elintézni, ahol a város megsérti az állami törvényeket, és a múlt héten megkérdeztem, hogy törődik-e a törvény.
Giuliani: Igen, érdekel a törvény. Úgy gondolom, hogy teljesen és abszolút rosszul értelmezte a törvényt, mert van benned valami zűrös.
Guthartz: Nem, nincs, uram.
Giuliani: A görények iránti túlzott aggodalmát érdemes megvizsgálnia egy terapeutával. Nem velem.
Guthartz: Ne gyalázkodj újra!
Giuliani: Nem sértegetlek. Őszinte vagyok veled. Talán soha életedben senki sem volt őszinte veled.
Guthartz: Véletlenül józanabb vagyok, mint te.
Giuliani: Ennek a beszélgetésnek vége, David. Köszönöm. [Úr. Giuliani levágja.] Van valami nagyon, nagyon, nagyon szomorú benned. Segítségre van szükséged. Szüksége van valakire, aki segít. Tudom, hogy ezzel sértettnek érzed magad, de őszinte vagyok veled. Ez a kis menyétekkel való túlzott aggodalom betegség.
Sajnálom. Ez a véleményem. Nem kell elfogadnod. Valószínűleg nagyon kevés olyan ember van, aki ilyen őszinte lenne veled kapcsolatban. De forduljon pszichológushoz vagy pszichiáterhez, és kérje meg, hogy segítsen ebben a túlzott aggodalomban abban, hogy miként szenteli életét menyéteknek.
Ebben a városban és a világon vannak olyan emberek, akiknek sok segítségre van szükségük. Valami nem stimmelt veled. Erre való kényszered, túlzott aggodalmad ezzel jelzi, hogy valami baj van a személyiségedben. Nem akarok sértegetni. Próbálok őszinte lenni veled, és megpróbálok tanácsokat adni a saját érdekében. Ismerlek, tudom, hogyan működsz, tudom, hányszor hívtál ide a héten. Hajnali három vagy 4 óra, David, ide hívtál.
Betegséged van. Tudom, hogy ezt nehéz elfogadnod, mert te ragaszkodsz ehhez a betegséghez, és ez a pajzsod, ez a bármi. Tudod, el kell menned valakihez, aki ezt sokkal jobban megérti, mint én. És tudom, hogy nagyon haragszol rám, megtámadsz, de valójában mérges vagy magadra, és félsz attól, amit veled nevelek. És ha nem foglalkozol vele, nem tudom, mit fogsz csinálni. De egész héten túlzottan telefonált ide, és hajnali 3 órakor hívott ide. És hajnali 4 óra. Menyétek felett. A görény felett.
Tehát tudom, hogy ez nehéz, és holnap az egyik újság megírja, hogy mennyire gonosz és kegyetlen vagyok, meg minden más dolog, de hiszem, mert apám és anyám megtanított erre, hogy őszinte légy az emberekkel. És azt az 55 éves tapasztalat előnyét nyújtom Önnek, amely több száz, esetenként több ezer embert képviselt mindkét oldalon a tárgyalóteremben, őrültségvédelmet és eseteket kezelve.
Segítségre van szükséged! És kérlek, szerezd be! És nincs joga hajnali három órakor ide telefonálni, kényszerítése miatt zaklatni a munkatársaim embereit. Szóval, David, nézd meg, mit tehetsz a segítségért. De nem tudunk segíteni. Nincs szakmai hozzáértésünk. Most átmegyünk a bronxi Richardhoz.
–Greg Sargent
Új szépirodalom, röviden
A cukorkát fogyasztó kórház, Lorrie Traggert. Knopf, 234 oldal, 24,95 USD. A Milyen lehetett történetben egy egyetemi tanár elképzeli, milyen lehetett az élete, ha nem úgy döntött, hogy egyetemi tanár lesz. A Were I to Stop Now című filmben egy fikciós író kíváncsi arra, hogy mi történne, ha abbahagyná a most írt történetet. E gyűjtemény már (és igazságosan) híres címtörténetében egy főiskolai hallgató, akinek kézátültetésen kell átesnie, minden logika ellenére attól tart, hogy intelligenciája az elvesztett kézben rejlik. Ms. Traggert ebben a finom, összefonódó mesegyűjteményben a legjobb, megmutatva, hogy a játékos irónia és a szív nem mindig áll ellentétben egymással.
Néhány srác, Joseph Meade. Rob Weisbach Books, 201 oldal, 22,95 USD. A zavaró Autóroncsban egy reklámvezető szeszélyből vásárol egy kisteherautót, és otthagyja feleségét és gyermekeit, hogy egy autóroncsban meghaljanak. A sivár mesterlövész csókban két tizenéves szerelmes egy külvárosi városban megfogadja, hogy örökre együtt maradnak, csak egy fában rejtőzködő mesterlövész lő le. A nyugtalanító This, Forever-ben egy professzor puskát visz magával az osztályba, és lő négy tanítványát, majd előadást tart, mintha semmi sem történt volna. (Észrevettem, hogy tanítványaim talán figyelmesebbek voltak, mint máskor.) Meade úr, a Virginia Egyetem kreatív írásprofesszora a szokásos lapos stílusát használva megfordult legsötétebb, leghűvösebb gyűjteményében.
Ezt a rettenetes földet, Frank Miller. Doubleday, 413 oldal, 25,95 USD. A kanadai Gaspé-félsziget - a cím szörnyű földje - ebben a széles, lenyűgöző regényében egy árva elveszíti munkáját egy konzervgyárban, egy idős nő gyilkossághoz fordul, egy fiatal lány pedig elhagyja, hogy nemzetközi énekszenzációvá váljon. A könyv gyengébb fejezetei az énekes csúcsra emelkedésével foglalkoznak, annak ellenére, hogy élesen megfigyelt részek részletezik a zeneipar vezetőinek (flim-flam férfiak mobiltelefonokkal, írja Mr. Miller) és rádiós programozók (idióta gazemberek foltokkal az ingükön) részleteit. . Az igazi téma azonban maga a Gaspé-táj - egy fazék fekete iszap és zöld víz, olyan hideg, mint minden hűtőszekrény - írja Mr. Miller.
álomotthonok, írta: B. F. Doyle. Random House, 225 oldal, 24 dollár. Egy meg nem nevezett külvárosi városban egy meg nem nevezett város közelében úgy tűnik, hogy az állampolgárok egy szorosan kötődő közösség előkelő tagjai - de amikor elhagyják a nyilvános szférát álmaik otthona miatt, megkezdődik a terror. Ez a merész, sokkoló regény – Ms. Doyle harmadik - éppen azokat az alapokat vonja kétségbe, amelyekre társadalmunk épül. A szerző ad nekünk egy nőt, aki csapokat szúr a férje orrába; egy férj, aki a sógorával arcon üt; egy fiú, aki szórakoztató rohamban megöl egy csecsemőt; és ami talán a legzavaróbb, egy derék állampolgár, férfi, aki boksznadrágban szaladgál a háza körül, mellkasszíne látszik, trágárságokat üvöltözik hajnalig.
Tuckerstown Blues, Carol Hansen. Putnam, 198 oldal, 22,95 USD. Ennek a finom regénynek a kezdetén a mousse, habozó Eileen Jameson belefáradt, hogy barátja legyen - vagyis az a nő, aki más hegedűs játékot folytat más nőkkel szemben. A bermudai Tuckerstown tengerparti haute kölcsönző közösségében ismerősei között vannak a következő nők: Maggie Tagnaube, egy kézitáska-hercegnő, aki egyenlő mértékben vonzza a bajokat és a férfiakat; Lotte Hendersen, skandináv varázslónő, aki szeret szeretni; Frances McRae, kutyakiképző, csókos ajkakkal és ugrató hellyel az első fogai között. Ms. Hansen, aki az Úszás a partra (1994) és a Jó éjszakát, hölgyek (1992) cikkeket írta, szakértő krónikás arról, hogy a nők milyen finom csatát folytatnak egymással. Amikor a Summertime Blues hősnője úgy találja, hogy egyáltalán nem választ, amikor bermuda nyara elcsendesedik, az olvasó szelíden egyetértően bólint.
–Jim Windolf
