A misztikába: Betty Friedan feminista klasszikusa 50 évesen

A probléma hosszú évekig temetetlenül, kimondatlanul feküdt az amerikai nők fejében. Furcsa felkavarás, elégedetlenség érzése volt, olyan vágyakozás, amelyet a nők szenvedtek a 20. század közepén az Egyesült Államokban. Minden külvárosi feleség egyedül küzdött vele. Miközben ágyakat tett, élelmiszerboltokért vásárolt, illesztett papucsokat, földimogyoróvajas szendvicseket evett gyermekeivel, sofőrös kölyökcserkészekkel és brownie-kkal, éjszaka férje mellett feküdt - félt még magától is feltenni a néma kérdést - minden?'

Ez a A nőies misztika ( W.W. Norton, 592 oldal, 25,95 USD ) , amelyet néhai Betty Friedan 50 évvel ezelőtt ebben a hónapban publikált. A női misztika - írta - azt mondja, hogy a nők számára a legnagyobb érték és az egyetlen elkötelezettség a saját nőiességük kiteljesedése. Friedan azzal érvelt, hogy ez tartotta otthon a képzett nők egy generációját, akik a külvárosokban nevelnek gyermekeket, végtelenül takarítják a házat, új konyhai eszközökkel, alkohollal és ügyekkel nyugtatgatják magukat annak érdekében, hogy megöljék az egzisztenciális rettegést, amelyet ez az üresség okozott. Friedan szerint pszichológusok, szociológusok, reklámemberek, magazinszerkesztők, vallási vezetők és főiskolai elnökök terjesztették. És ha hinni akartak a nőkkel készített interjúinak, az elterjedt és fullasztó volt. Kelj fel és dobd át mondta Friedan. Induljon el, és hagyja abba, hogy az egyetemet házassági piacként tekintse meg.

Nos, megtettük. Friedan és a ’60 -as, ’70 -es évek női mozgalma olyan világ létrehozásában segített, amelyben a nők elidegeníthetetlen jognak tekintik a teljes hivatást. Ennek a könyvnek tehát izgalmasan, megkönnyebbülten furcsának kell lennie. Ez nem. De foltokban meglepően unalmas - sok pillanatban láthatja Friedanban a női magazin íróját, aki átadja magát a lélegzetelállító buzdításnak - és meghökkentően homofób. Egy ponton Friedan síkra száll az amerikai színtéren homályos szmogként terjedő homoszexualitás ellen. Friedant bírálták azért, mert nem volt olyan körültekintő kutató, nem olyan őszinte mesemondó, vagy olyan állampolgári jogú gondolkodó, mint lehetett. De talán ezek a kritikák némileg mellékesek. Számos olyan szakasz található, amelyek - ha nem tudnák eredetüket - összetéveszthetők a mai ítélettel írt mondatokkal.

Itt van egy a könyv első oldalairól: Szakértők elmondták [nőknek], hogyan lehet elkapni egy férfit és tartani őt, hogyan kell szoptatni a gyermekeket és hogyan kell kezelni a WC-képzésüket, hogyan kell megbirkózni a testvérek versengésével ... hogyan lehet mosogatógépet vásárolni, kenyeret sütni, főzni ínyenc csigák, és saját kezűleg építsen medencét…

Friedan a misztikumot nevezte probléma nélkül. Ötven évvel később képesek vagyunk észrevenni egy problémát, megnevezni és megszólalni, hogy megváltoztassuk vagy megállítsuk. De amikor egy nő elárulja elégedetlenségét, vágyakozását, most valószínűleg elbocsátják, mint nyafogást, mert ha napi három ételt eszik, és nincs rákja, akkor mi a problémája? Ilyen a haladás.

Még A New York Times Gail Collins ennek az évfordulós kiadásnak a bevezetésében bűnös ebben a hozzáállásban. Ms. Collins Friedan híres első bekezdését idézi, majd ezt írja: Visszatekintve kissé nyafogósan hangzik, de akkoriban földrengéses kérdés volt. Milyen kiábrándító, hogy Ms. Collins, a Idők Kiemelkedően értelmes rezidens feministája, aki olyan gyakran használt pejoratív nyelvhez nyúlt, amikor az a személy, aki nem profitál a patriarchátusból vagy a kapitalizmusból, meri megkérdőjelezni a dolgok sorrendjét. (A nők mérgesek, a Fox News weboldalán nemrégiben a férfiak elleni háborúról írtak rovatot. Védekezőek is, bár gyakran öntudatlanul.) Amerikában nincsenek rendszerszintű problémák, csak rossz döntések vannak.

Ez a fajta gondolkodás kétségtelen, hogy mi akadályozza az előremozdulást a jobb családpolitika iránti súlyos igény kielégítésében. Kár lenne, ha a nőknek - és a férfiaknak - még 50 évet kellene várniuk, mire tőkés misztikánk a női misztika útját járja. Szörnyű lenne, ha ezt az ötletet vámpírregénybe kellene csempészni, hogy vírusossá váljon.

editorial@observer.com